“…Visszatérve saját imaginatív jegyeimhez, egy olyan jelenséget véltem felfedezni, amely már évek óta alkalmakként, az utóbbi egy évben pedig egyre intenzívebben és önmagától kezdett megjelenni mind a  rajzaimon, mind pedig a festményeimen. Ez általában két domináns forma, amely köré sokszor nagyon „szolgálatkész” tér szerveződik. Ez a tér általában csak annyi és nem több mint amennyi ennek a két lénynek a létezését igazolja. Észrevettem, hogy amikor formákat alkotok egy képen, mindig – és számomra teljesen evidensen – élőlényeknek gondolom őket. Így az én organikus fogalmam jelentése nem az organikus kontra geometrikus – leginkább formai – relációban értelmezhető, hanem inkább egy tartalmi-irodalmi felfogásban, tehát formailag teljesen geometrikus jelenséget is láthatok organikusnak, egyszerűen azért, mert nem lepődnék meg ha életre kelne, vagy kiderülne, hogy már él. Az irodalmiság festészetben megjelenő illusztrálásától egyébként óvakodni szoktam…

…A teremtéstörténet ezen epizódjának felhasználását teljesen öncélú módon, a saját állapotom kifejezésére használtam fel, ikonográfiai megfelelni akarás nélkül. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki a különböző természetű hatások, így az ikonográfiai hatások szabad beáramlását sem a képbe. Ezek olyan módon való szándékos keresése és elemzése azonban, mint lényegi és kanonizált elemek egy vallási jelképrendszerbe történő beillesztése, nagyon félrevezető, és értelmezhetetlen volna… ”  

                                                                              Részletek a képhez írt szakdolgozatból (2006)