1978-ban születtem Budapesten és korán ceruzát ragadtam, mely szenvedély a mai napig tart. Tanulmányi éveim alatt kiváló mestereim voltak; Hermann József, Csáji Attila, Kéri Imre, Péter Ágnes, Pusztai Ágoston, Magyar István, Földi Péter, Nagy B. István és Molnár Sándor. Alapító és elnökségi tagja vagyok és voltam kulturális egyesületnek (Színhang Műhely), iskolának (A Pesti Rajziskola), számtalan zenei formációnak (Blind Nurses, Twinspeak, Call Dian, stb.) hangszeresként, zene-és dalszerzőként. Írtam zenét tánckoreográfiához (Amarna), dolgoztam grafikusként (Budapest Történeti Múzeum, Herend Art Szalon, stb.) és tanárként rengeteg iskolában.
“Műveimben igyekszem eltávolodni a tárgyi világ és környezet önmagában való ábrázolásától, hogy az így felszabaduló – a festői nyelv részét képező – festői forma és szín, jelentések számában bőven meghaladhassa a tárgyi világ önjelentését, és alkalmas legyen a festői gondolkodás meztelen megjelenítésére. Éppen ezért célom, hogy az engem érő – akusztikai, irodalmi, szociális, stb. – hatások, de elsőrendűen a vizuális hatások azaz a látvány, mint élmény, minél hosszabb és mélyebb utat tegyen meg bennem a kész képig. A legfontosabbnak pont ezt a belső utat tartom, ahol ezek a hatások és élmények egymással átitatódnak, egymást kiegészítik és szükségszerű ellentéteket hoznak létre. Olyan intellektuális és érzelmi tevékenység ez, amelynek dokumentumait és állomásait festményeim és rajzaim jelentik. ”
SZÜLETÉS:
1978.05.07. Budapest
ISKOLÁK:
1999 – 2006 Magyar Képzőművészeti Egyetem, festőművész és művészettörténet tanár szakok mestere
1996 – 1999 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, rajz-vizuális kommunikáció szak
1992 – 1996 Teleki Blanka Gimnázium, rajz tagozat
TAGSÁG:
2012 – 2018 A Pesti Rajziskola (alapító)
2002 – Színhang Műhely Kulturális Egyesület (alapító)
2011 – Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület
NÉHÁNY KIÁLLÍTÁS:
2023
VI. Nemzetközi Pasztell Triennálé
Miskolci Galéria (Miskolc) – XXVI. Miskolci Téli Tárlat
2022
Klauzál6 Galéria (Bp.) – RAF / Őszi Zsongás 2022 – Kortárs Képzőművészeti Vásár
Klauzál6 Galéria (Bp.) – RAF / Tavaszi Zsongás 2022 – Kortárs Képzőművészeti Vásár
2021
Garten Balaton (Lovas, Veszprém) – Garten Balaton 2021
Miskolci Galéria (Miskolc) – XXV. Miskolci Téli Tárlat
2020
Resident Art Garten (Lovas, Csopak) – Garten 2020, képzőművészeti bázis
Párbeszéd Háza / Faludi Galéria (Bp.) – LELKIÁLLÍTÁS online kiállítás
2019
KUBIK coworking (Bp.) ARTMESSENGER Karácsonyi Kortárs Művészeti Vásár
A.P.A. Galéria (Bp.) – RAF / Kortárs Karácsonyi Vásár
Pintér Galéria és Aukciósház (Bp.) – ZiggY Art Fair
2018
RAF / Kortárs Karácsonyi Vásár (Bp.) – A.P.A. Galéria
K11 Művészeti és Kulturális Központ (Bp.) – Morfok
Párbeszéd Háza (Bp.) – Megújító érintés
2008
VAM Design Center (Bp.) – Szápoly István hőstettei
Baár-Madas Református Gimnázium (Bp.) – A Művészet Közelében, rajzkiállítás
VAM Design Center (Bp.) – Hit, Erotka, Politika
2007
VAM Design Center (Bp.) – II. ütem
Művészetek Háza (Miskolc) – Monmarte 2007
Balassi Bálint Gimnázium / Galéria (Bp.) – XVII. Ker.-i Rajztanárok Kiállítása
Mű-vész Pince / Platán Galéria (Bp.) – Hommage á Molnár Sándor
2006
Vízivárosi Galéria (Bp.) – Négyszemközt Kőrösy Attilával
WAMP / Vasárnapi Művészeti Piac (Bp.) – Felvonulási tér
WAMP / Vasárnapi Művészeti Piac (Bp.) – Design Terminal
Skanzen (Ócsa) – Színhang Egyesület rendezvénye
2005
Miskolc Művészeti Napok (Miskolc)
Nagy László Kulturális Központ (Ajka) – Ajka Tárlat 2005
Tűzraktár Kulturális Központ (Bp.) – Színhang Műhely Fesztivál
Kék Iskola Galéria (Bp.) – Színhang Műhely Est
2004
Nagy László Kulturális Központ (Ajka) – Ajka Tárlat 2004
Stefánia Galéria (Bp.) – Zuglóiak Európában 2004
Lukács Cukrászda (Bp.)
Támaszpont Galéria (Bp.)
2002
Millenáris Park Fogadóépület (Bp.) – Artéria Művészeti Est
2001
Csepel Művelődési Központ (Bp.) – Szín és Forma
1998
Forrás Szabadidőközpont (Eger)
MÉDIUMOK:
2018.10.10. – Demokrata, KULTÚRAMIX: Morfok a K11-ben
2018.06.15. – MTV1 Életkor Magazin: Megújító érintés tárlat a Párbeszéd Házában
2014 -2018 – A Pesti Rajziskola éves kiállításainak megnyitása
2011 – Nézd, havasak a fák, tél van – Horváth László Imre verseskötetének borítója (Fapados Könyvkiadó)
2008.02.07. – YouTube interjú: A Művészet Közelében, rajzkiállítás a Baár Madas Református Gimnáziumban
2007 – 50kettő Kortárs a WAM DESIGN gyűjteményes katalógusa (kiadó: Art &Design KHT.)
2006.09. – Új Művészet Kortárs Képzőművészeti Folyóirat – Uhl Gabriella :Zsibongás MKE, a festő diákok diplomavédéséről
2006 – Pesti Est programmagazin XV.évf.16.szám: A hét kiállítása
2006 – Budai Polgár II.ker. önkormányzati lap XV.évf.8.szám: Ajánló
2015.12.13. – Petőfi Rádió, Hetedik c. kulturális magazin: interjú
1998 – Eger Tv: interjú